ez volt, ez van, ismeretlen

az alkalom neve: szeretet ünnepe!!! de hogyan lehet most érintés nélkül, ölelés nélkül lenni… tudom a szeretet nem a cselekesetekben van, vagy a szavakban. Az érzés a hiány, hónapok óta nem ölelhettem meg a szeretteim, most kaptam 2× fél órát, hogy velük lehessek.. nem egyszerű, fél óra, fél óra mire elég?most az idei karácsonynal ez lesz a mindene. Nem több, nem kevesebb, a minden. Hálás vagyok még ezért a 2× fél óráért is. Közelben lesz anyu, Pityesz és utána meg Zoli…. Hmm… 4 hónapja nem öleltem meg őt. Vajon milyen lesz?

Március óta nem aludtam otthon. Azóta a merek vigyáz rám. Itt a belső udvarban voltak a napi progranjaim inkább szokásaim, mikor megyek kávézni, mikor cigizek, az étkezések pontos ideje és a foglalkozások. Minden zajlott a maga menetében, épp csak korlátok közt.

Mintha egyszerű lett volna, igazából nem volt vészes, nem voltam egyedül, szinte sosem, talán ez hiányzott sokszor, egyedül, de kevés lehetőség volt rá. Ez az idő sok emléket hozott fel, jókat, rosszakat, nehezebbeket, könnyebbeket, fent és lent. Érdkes. fájdalmas. Túl sok érzelem és ez az, ami nehéz, nem vagyok egyedül, de közben mégis, mert nem barátok, haverok, család, szerettek, csak kötelező lakó társak és dolgozók. Egyedül a sok, rengeteg érzéssel, fájdalommal, gondolattal, bezártsággal-

Június 22-ig nem hagyhattuk el a merek területét.

Akkor volt egy kis fellélegzés, de nagyon nehezen indult. eleinte csak kis gurulások, hogy még lehessen látni a védőfalat, aztán megindultunk. Minden nap menni kellett, hogy hova? Előre!! csak menjünk

Alkalmanként anyu értem jött és hazamentünk, együtt voltunk, jókat beszélgettünk, nevettünk és nagyon finomakat ettünk. Igazi hazait!!!

de ez sem tartott sokáig… szeptemberben megint bezáródtak a kapuk… megint sehova, semerre, csak itt, idebent…

még az idő picit nekünk kedbvezett az elején, még mosolygott ránk a nap, bár egyre kevesebbszer, egyre kevesebbet, egyre ritkábban mutatta, mutatja magát… elfáradt, elmegy pihenni… mi is elfáradtunk, mennénk pihenni, de hova, még mindig korlátok szabályok, rendszerek. Egyre több, egyre szigorúbb, megtalált minket is a vírus, de szerencsére erősek vagyunk és átvészeltük, megúsztuk veszélyesebb helyzetek nélkül.

Azóta mindenhova maszkban kell lenni, tornázni, dolgozni, beszélgetni, közlekedni . Mindenkinek megszabott időkerete van udvarra menni, enni, és a lift használat is szabályozva van.

És nem érintkezhetünk, beszélgethetünk, találkozhatunk egymással szintenként sem.

Elfáradtam, de még sehol sem vagyunk vagy senki nem tudja hol.

És most itt egy ünnep, amit sosem töltöttem a szeretteimtől távol… mindent megkell tpasztalni, engedni isnerni.

Ez új dolgokban gazdag év, rengeteg ismeretlennel.

Tapasztalok, tapasztalunk...